Kindle Touch

Kindle Touch  -  Kindle Touch 3G

Tapi-panel

A Kindle Touch-ot egyelőre még nem forgalmazzák, azonban már így is óriási az érdeklődés iránta. November 21-ei piacra kerülésével első körben csak az USA-ban élők élvezhetik az új készülékek varázsát.

A Kindle Touch a sima Kindle 4-hez képest kicsit nagyobb lett (172 x 120 x 10,1 mm), ugyanakkor teljes érintőképernyős, multi-touch-os panellel felszerelt. A Kindle Touch (wifis) mindössze 20 dollárral kerül többe, mint a Kindle 4. Így csak $99 ha a felhasználó elvisel cserébe rajta egy-két reklám megjelenítését, viszont megkaphatjuk ennek a reklám nélküli változatát is, amely 139$.

Képernyője 6″-os  és  E-Ink technológián (elektronikus tinta) alapszik, mint valamennyi Kindle e-book olvasó- megőrzi az eredeti olvasási élményt, nem rontja a szemet.  600 x 800 pixel felbontású (167 ppi), valamint 16 szürkeárnyalatos. 4GB belső memóriával rendelkezik, amin kb. 3000 könyv tárolható (3GB felhasználói hely). A mellékelt USB 2.0 kábellel lehet tölteni csatlakoztatva a számítógéphez. A töltési idő 4 óra. Könnyű készülék, mindössze 213 gramm. Akkumulátora egy töltéssel akár két hónapot is bír (természetesen folyton bekapcsolt WiFi esetén kevesebbet).

Található a hátulján egy hangszóró valamint egy jack hangkimenet is került rá. Ennek megfelelően a készülék támogatja az MP3 lejátszást is.
A Kindle Touchnak lesz még egy változata, a 150 dolláros Kindle Touch 3G, amely 3G elérést is kínál (csak a Kindle store-t, illetve a Wikipediát böngészhetjük a 3G segítségével) a Wi-Fi mellett. A reklám nélküli változat 189 dollárért lehet a miénk.
A Kindle Touch támogatja a (AZW), TXT, PDF, Audible (Audible Enhanced(AA,AAX)), MP3, MOBI, PRC; HTML, DOC, DOCX, formátumokat, továbbá képformátumokat is megjelenít: JPEG, GIF, PNG, BMP. Kindle Touch összehasonlítása a Kindle 4-el.

 

Kindle Touch rendelési útmutató

 

Amazon Kindle Touch rendelés

 

12 Hozzászólás to “Kindle Touch”

  1. nem kell says:

    A reklámos változat csak az USÁ-ban (lesz) kapható!

    • Dr.Vadász T.A. says:

      Tisztelt Kérdező!

      Nem tudom milyen régi ez az oldal(gondolom nagyon),mert én most vettem egy Kindle Paperwhite(csak WiFi,3G szükségtelen!)olvasót reklámmal.Nagyon féltem a “reklámostól”,de reklámot nem fog látni,csak amikor lezárja olvasóját és az is kellemes reklám könyvekről.Mint computer bolond,már alig érdekel a computer,csak a könyveket bujom ezzel a csodálatos kis olvasóval(ez nem reklám,én nyug.orvos vagyok,de az életem csodálatosabb lett e kis “kütyüvel”!!)

  2. amo says:

    HTML, DOC, DOCX, JPEG, GIF, PNG, BMP through conversion.

    Tehát??? Támogatja?
    Nem, csak konvertálás után :)

  3. Papp Takács Sándor says:

    Vásároltam egy honappal ezelőtt EBOOK OLVASOT AMAZON KINDLE Touch 6″ e-ink érintőkijelző 4GB +Wifi

    eddig tartott az örömöm: LEFAGYOTT!!!!!

    Mit lehet ilyenkor tenni?Ki tud segíteni?

    Minden jó tanácsot megköszönök!

    • Kun Gy. says:

      Az Amazon ezt írja…ezt kipróbáltad ?
      Ha nem megy, akkor írni kell az Amazonnak. Ha garanciális, cserélik. Állítólag nagyon korrektek. Már ha közvetlenül tőlük vásároltad, mert ha nem, akkor szerintem az eladóhoz kell fordulni.

      1.Reset your Kindle Touch by pressing and holding the power button for a full 20 seconds. Release the power button. The reboot screen will appear.
      2.If Kindle Touch is still unresponsive, try charging your Kindle Touch before resetting the device once again.
      3.Make sure you have the latest software version available installed on your Kindle Touch. The latest version is available here: http://www.amazon.com/kindlesoftwareupdates
      If you continue to experience problems, please contact us.

  4. Rózsa says:

    Sziasztok,

    Szeretném majd megrendelni a Kindle Touch-ot az Amazonról, de jelenleg erre nincs lehetőség. Van esetleg vkinek erre tapasztalata, hogy mennyi ideig nincs a raktárukon? Vagy hogy mióta lehet egyáltalán ez?

    Köszi előre is,
    Üdv: Rózsa

  5. pityesz says:

    Üdv! Mi Írországban élünk ,itt a Tescoban is lehet kapni ,épp ma vettünk a feleségemnek egyet 8kindle Touch),így elsőre nagyon jónak tűnik

  6. Norbi says:

    Az Egyesült Királyságban sok helyen kapható, az Amazon-on is rendelhető. Én egy Kindle Wi-fi-t vettem 69 fontért, nagyon jó!

  7. Tomi says:

    Ezt a tokot be lehet valahol hozzá szerezni? Nagyon praktikus a kis lámpával. :)

  8. Török Anikó says:

    Hello! Ehhez lehet magyar nyelvű könyveket letölteni? Megjeleníti az ékezetes betűket? És letöltött könyv is jó, vagy csak megvásárolt? És magyar hangoskönyv? Köszi!

  9. SAS says:

    Nekem január óta van Touch-om, és egyszerűen szuper. Mindent le lehet rá konvertálni a Calibre-val, vagy éppen a Mobipocket-tel.
    Nagyon klassz. Nincs hozzá lámpás tokom, csak egy sima bőr, így vettem egy flexibilis ledes olvasólámpát – könyvesboltban 400 Ft.
    Mi kell ennél több?

    Mindenkinek csak ajánlani tudom.
    Nekem jobban bejött, mint a Kindle 3

Szólj hozzá


5 + = 10

Konyv-olvaso.hu is a participant in the Amazon Services LLC Associates Program, an affiliate advertising program designed to provide
a means for sites to earn advertising fees by advertising and linking to amazon.com. | Google plus